„Kultúra nélkül még mindig kőbaltával hadonásznánk”
Hogy érzi itt magát Egerben?
Másodjára vagyok itt Egerben, s szinte elkábít a város szépsége. Egerben rengeteg olyan energia van, mely a festészethez szükséges: a város összetettsége, az emberek, a színészek és persze a művésztársak feltöltenek.
Egy ilyen kezdeményezés, mint a művésztelep, amely lényegében nyitott alkotóműhelyként funkcionál, segít abban, hogy közelebb hozzák a művészetet, mint például a galériák, melyekkel szemben talán érezni egy kis idegenkedést?
Valóban segít abban, hogy jobban megismerjék a műveinket az, hogy megyünk ide-oda, azt is mondhatnám, hogy a művészet nagyköveteiként járjuk az országot, világot. A galériákkal szembeni idegenkedés azonban egy nagy tévedés: a galériákban sem muszáj vásárolni, nyugodtan körbenézhet az ember. Ez hozzájárul a műveltséghez. Ha nem lenne kultúra, még lehet, hogy mindig kőbaltával hadonásznánk.
Ha már a vásárlást szóba hozta, mekkora manapság a kereslet a kortárs festők művei iránt?
A válság előtt nagyon jól ment, egy hónapban akár 5-6 galériás is megfordult a műtermemben. 2008-ban azonban hirtelen mintha elvágták volna. Sok galéria még a mai napig nem heverte ezt ki, sokon csődbe is mentek. Aki pedig a piacon maradt, az nagyon nyomott áron vásárolja a képeket. A magánemberek és gyűjtők azonban újra elkezdtek érdeklődni, sokan vásárolnak befektetés céljából is.
Számomra úgy tűnik, a világ minden szinten egyre inkább kitágul. Vegyük csak példának azt, hogy régen milyen mozgásformák léteztek hazánkban, ma pedig már ott a jóga, a thai chi, a különféle testedzések tánccal elegyítve… Ez a fajta nyitás mennyire kedvez a művészetnek?
A művészet a szabadságról szól, s jelenleg nagy a szabadság. De azt veszem észre, hogy a kortárs festészetben egyre inkább visszatérünk a figurálishoz. Az absztraktban már elmentünk odáig, hogy akkora szabadság volt, hogy ha valaki egy foltot tett a vászonra, már ódákat írtak róla. Most viszont, úgy veszem észre, kezdünk kissé megint a realitás talajára állni. Persze ez is időszakos, s nem tudjuk, mit hoz a jövő. De úgy gondolom, a művészet mindig előre tervezi az életet, abból indul ki sok más műfaj. Például a kubizmust eleinte idegenkedve fogadták, de aztán elkezdtek modern házakat építeni, s az irányzat szépen lassan bekerült a mindennapokba.
Bazán Vladimír
1975-ben szerzett a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában képesítést.
Utána az Ukrán Művészeti Alap munkatársaként dolgozott, mint iparművész, festőművész. 1983-tól művészeti szabad szellemi tevékenységet végez, mely magában foglalja a művészeti alkotások elkészítését, valamint monumentális belsőépítészeti és kültéri díszítő mozaikok tervezését, kivitelezését az akkori Szovjetunió, Németország és Magyarország területén.
1993-ban Magyarországra települt át.
Kvalitásait a különböző ízlésbeli szekértáborok egyike sem kérdőjelezi meg, annyira nyilvánvaló a Bazán-művek magas fokú látványstruktúrája, kivételesen gondos szakmai kivitelezettsége, egyéni és szuggesszív világképe.