Nem dobta be a törölközőt – Interjú Szent-Ivány Kinga koreográfussal
Sokakat elbűvölt idén az Anconai szerelmesek koreográfiája, melyet Szent-Ivány Kingának köszönhetünk, de az évek óta játszott Csoportterápia koreográfiáját is ő alakította ki. Kinga 6 évvel ezelőtt, a Susu bolondság koreográfusaként csatlakozott hozzánk, s ebben az interjúban beszél a tánccal kapcsolatos érzéseiről, s néhány műhelytitokba is beavat minket.
Hogyan kerültél kapcsolatba a tánccal?
Emlékszem, egyszer a buszmegállóban álltunk édesanyámmal, azaz én valószínűleg pörögtem-forogtam, amikor egy tánctanár odajött hozzánk, s édesanyámnak azt mondta, ennek a lánynak táncolnia kell. Valószínűleg ennek hatására általános iskolásként már gyermekbalettben vettem részt a marosvásárhelyi művelődési házban. Később a Kolozsvári Balettintézetben tanultam, majd miután családom áttelepült Magyarországra, a Magyar Táncművészeti Főiskola balett szakára kerültem.
Az Egri Érsekkerti Nyári Játékokon nem táncosokkal dolgozol együtt, hanem színészekkel. Mennyire más ez?
A színészek többségét sok éve ismerem, tudom, milyen technikai tudással rendelkeznek, s hogy miként lehet kihozni belőlük a maximumot. De az új színészekkel is jó volt együtt dolgozni, a próbafolyamat során nagyon inspiráltak és segítettek abban, hogy meg tudjam valósítani, amit kitaláltam.
Miként állítod össze a koreográfiát? Mennyire kapsz szabad kezet?
A rendezővel együtt dolgozunk, felvázolja, mit szeretne látni vagy éppen milyen hangulatot szeretne érezni. Utána azonban az én fantáziámra van bízva, hogy mindez miként valósul meg. Mindig előre dolgozom, előre gyártom az eszközöket, lépéseket. Csak akkor improvizálok, ha ez szükséges, mert amit elképzeltem, nem működik. De alkalmazott koreográfusként mindig a rendező elképzelése adja meg az alapot.
Az idei darabok közül a Csoportterápiában és az Anconai szerelmesekben működsz közre. Miből indultál ki a koreográfiát illetően?
Szerettem volna, ha a koreográfia is a nyári, jó hangulatot idézi fel, de persze gondolnom kell a színészek személyiségére, fizikumára is, mindez nagyon meghatározó. Miként természetesen maguk a dalok is.
Az Anconai szerelmesekben Lucia és Luigi párosa (Tőkés Nikolett és Gulyás Hermann Sándor) sokszor elég mozgalmas táncot adott elő – gondolok például a biciklis-törölközős jelenetre -, miközben énekelniük is kellett…
Az egyetemen, Fodor Antal és Iglódi István tanítványaként sok ilyen feladatunk volt, s a színészek nagyon élvezték, hogy szinte lehetetlen helyzetekben kellett elénekelniük a dalokat. Napjainkban már jellemző az, hogy a színészek ebből a szempontból képzettebbek, az operaénekesek sem egy helyben állva áriáznak. Az említett jelenet azonban kétségkívül nagy kihívást jelentett. Iglódi István tanárom mondta, hogy ha valami nem megy, dobjuk el. Már én is azon a határon voltam, hogy „bedobjuk a törölközőt”, végül azonban összeállt a jelenet, s a közönségnek is nagyon tetszik.
Összességében hogy tetszenek neked ezek a darabok?
Jók lettek, szórakoztatóak, búfelejtősek, ugyanakkor nagyon igényesek is. Persze a legfontosabb, hogy a közönségnek tetsszen.
Van valamiféle stílusod, ami alapján megismerni, mely színdarabokban koreografáltál?
Nem igazán tudom, talán mások látnak bizonyos stílusjegyeket a munkámban. Összességében inkább azt tudom elmondani, hogy tanárként – a Színművészetin, illetve a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola tánctagozatának vezetőjeként – az a célom, hogy művészeket neveljek: a próza, az ének és a mozgás egyenrangú legyen. A táncosnak is kell, hogy előadói vénával rendelkezzék, miközben fontosnak tartom a mozgást a színészeknél is.
Mit jelent számodra a tánc?
Az életem része.
Hogy látod jelenleg a hazai táncélet helyzetét?
Szerencsére már szinte minden színháznak van egy képzett, minőségi tánckara, s az önálló társulatok színvonala is nagyon jó. Sajnos azonban anyagilag rendkívül nehéz helyzetben vannak a táncművészek, jellemzően projekt alapon dolgoznak, szabadon fuldokolnak… Pedig a színvonal akár a képzést, akár a szakmát számítva nagyon magas.
Mi jut eszedbe az Egri Érsekkerti Nyári Játékokról?
Miként a tánc, ez is az életem része, sőt, a gyerekeim is imádják Eger és a Játékok hangulatát, hiszen egész kicsi koruk óta itt vannak velem. Csodálom Tatár Gabiékat azért a varázslatért, amit évről évre létrehoznak, ahogy fejlesztik a színpadot, a nézőteret, a technikát, s nagyon drukkolok nekik, hogy még sok-sok évig lehessen ebben részünk.
A Csoportterápiáról további információ ITT olvasható.