A zöld lomboktól a tervezőasztalig
Húros Annamária a magyar színházi élet egyik meghatározó és különleges személyisége, az általa tervezett díszletek és jelmezek egészen egyedi látásmódról tanúskodnak. Az Egri Érsekkerti Nyári Játékokon idén 4 színdarabban is megcsodálhatjuk kreativitását és ötletességét, többek között a hamarosan bemutatandó Kávécsarnokban.
Hogyan kerültél kapcsolatba a díszlet- és jelmeztervezéssel, illetve magával a színházi világgal?
Építőipari technikumot végeztem, majd az Iparművészeti Főiskolán belsőépítésznek tanultam. Diploma előtt mindenkit az foglalkoztatott, hol fog majd dolgozni. Szép emberi környezet tanárom, Pogány Frigyes rektor úr javasolta a színházi munkát, mely elképzelést építészetoktatóm, Jánosi György is támogatott: „A színházi tervezést is úgy kell felfogni, mint az építészetet, hiszen itt is van egy alap, melyre kerül a felépítmény” – mondta.
Mit láttak benned, hogy ebbe az irányba tereltek?
A türelmetlenséget és a jó problémamegoldó-képességet. Az építészetben nincs kapkodás, előre megtervezzük a folyamatokat, mely a műszaki leírás alapján meg is történik. A színházban azonban alkalmazkodni kell, változtatni, s talán megérezték bennem, hogy én erre képes vagyok.
Az építész háttér mennyiben határozza meg a látásmódod?
Abszolút építész módjára gondolkodom, megalkotom az épületek vázszerkezetét. Az Új Színház felkérésére az Az a szép, fényes nap című Szabó Magda színdarabhoz például hajszálvékony, betonacélból készült oszlopokból hoztam létre egy oszlopcsarnokot, lényegében egy önálló, hordozható épületet, mely hallatlanul átlátszó volt. (A darab ajánlója itt tekinthető meg, ebben gyönyörűen feltárulnak előttünk a díszlettervező egyedi megoldásai: – a szerk.)
A ruháknál ugyanez megjelenik. A színdarab alapján, a színész alkatát és személyiségét figyelembe véve elképzelem a figurát.
Melyik kor vagy stílus áll hozzád a legközelebb?
Az 1900-as évek szecessziója a 20-as évekig bezárólag: mindenféle gömbölyű vonalakat tervezek. Annak idején a NOX együttes első fellépéséhez is én alkottam meg a ruhákat és a színpadképet, melyekben visszavetődtek a magyar indamotívumok.
Fel tudnál idézni valamilyen különleges vagy nagy kihívást jelentő kérést?
Minden kérés különleges, elsősorban persze azok, melyek technikai kihívást jelentenek, például vizet fakasztani az egri színpadon. Amit hirtelen kiemelnék, az egy olyan színdarab, melyben porszívókkal fújtunk fel strandmatracokhoz hasonló virágokat. Egy dombból nőttek ki az UV-festéktől káprázatosan világító virágok, megmozdult a színpad…
Mennyire szól bele a rendező vagy éppen a színészek abba, amit elképzelsz?
A rendezővel hosszasan egyeztetek a díszlet kapcsán, a színészek azonban készen kapják. A ruhát megrajzolom, majd megmutatom a rendezőnek, színésznek. Ezt követően kerül a terv a szabó és a varrónő elé, utána már csak kényelmi szempontokból lehet aprócska módosításokat eszközölni, a ruha jellegén nem engedek változtatni.
Tudod, hogy hány produkcióban működtél közre?
Egy régebbi lexikonban 400 darabnál jártam, de azóta is ömlenek a felkérések. Majd’ 40 éve a szakmában vagyok.
S ezek alatt az évek alatt, hogy látod, mennyit változott a díszlet és a jelmez, miben lett más a színház?
Kicsit elsivárosodott a látványtervezői munka, ezzel szemben a színészet sokat fejlődött, fantasztikus egyéniségek vannak a színpadon. Én azt szeretem, ha minden együttesen hat és alkotja meg a szépséget: a díszlet, a jelmez, a színész és maga a színdarab.
Hogyan kerültél kapcsolatba az Egri Érsekkerti Nyári Játékokkal?
Gali László, Csizmadia Tibor idejében sokat dolgoztam az egri Gárdonyi Géza Színházban, többek között Szegvári Menyhért felkérésére. Itt ismertem meg egy tüneményes szőke leányzót, Tatár Gabriellát. Emlékszem, a József és a színes szélesvásznú álomkabát musicalre terveztem a jelmezeket, többek között neki egy édes miniszoknyát. Aztán az évek során a szőke leányzó érett művésszé és igazi üzletasszonnyá vált – remek szervezőkészséggel megáldva, jó hátteret kialakítva. Utánozhatatlan és csodálom, amit ő tesz. Amikor megszületett az Egri Pinceszínház, első színdarabjuk, a Szegvári Menyhért által rendezett SzeLaVi díszletét és jelmezét én terveztem, tavaly óta pedig ismét együtt dolgozunk a pinceszínházasokkal.
Anconai szerelmesek
Az idei színdarabok közül az Anconai szerelmesek, a Kávécsarnok, a Mezítláb a parkban és a Kölcsönlakás jelmezei egyaránt a Te kreativitásodat és művészi látásmódodat dicsérik. Mondanál néhány szót ezekről az előadásokról?
Az Anconai szerelmesek esetében szinte lubickoltam a jelmezekben. A ruhákban a virágok, levelek, a növényzet dominál. A Szép Ernő regényéből színpadra vitt Kávécsarnokban a szecesszió formanyelve jelenik meg. Hosszú ruhák, fűző, kesztyű, kalap – az 1900-as évek elejének utcai viselete. Nagyon élveztem a színészek társaságát a Mezítláb a parkban esetében, de mivel Lendvai Zoltán rendező már korábban színre vitte ezt a darabot, jórészt a korábbi ruhákat használtuk, így nem az én vérem volt az egész.
A Kölcsönlakás izgalmas feladat volt, hiszen meg kellett jeleníteni például egy kikapós feleséget, egy, a látszat fenntartásáért küzdő angol urat, egy prűd meseírónőt, aki közben szeretné, ha szeretnék, s végül él is a csábítás lehetőségével…
Mi inspirál téged?
Reggel, mikor kinézek az ablakon, s látom a zöld lombokat, boldog vagyok. Majd odamegyek az asztalomhoz, s már tudom, milyen vonalakat fogok rajzolni. Ezt követően általában felkeresem a boltokat, mert szeretem kézbe venni az anyagokat, megcsodálni a színeket, egyben látni a dolgokat. Számomra az, hogy ezt és ezt meg kell csinálni, éltető erőt ad.
További információt ITT olvashat a Kávécsarnokról.